English Utolsó frissítés: 2023-12-04
segítség keresés English

Frisítés dátuma: 2023-12-04

hun eng Utolsó frissítés: 2023-12-04 kapcsolat gyik Segíthetünk?
25 éves a LIFE program

Hírek

Elindult a hazai fejlesztésű hulladékválogató mű próbaüzeme

Megkezdődött a próbaüzeme egy új típusú, a vegyes gyűjtésű szilárdhulladékok válogatására és nagyobb arányú feldolgozására szolgáló berendezésnek, a feldolgozót Zalaegerszegen fejlesztette ki a helyi 3B Hungária Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésben – közölte a Szabadics Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.

Kovács Tamás elmondta: elkészült az üzemcsarnok és megkezdődött a próbaüzem is Zalaegerszegen, a búslakpusztai hulladéklerakónál. Az összesen közel 1,4 milliárd forintos fejlesztéshez és beruházáshoz a konzorcium 506 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 programban, a fennmaradó részt saját forrásból fedezték.

Hozzátette, olyan válogatórendszert fejlesztettek ki és építettek meg, amely a korábbiaknál sokkal kevesebb emberi közreműködést igényel, és jóval több hasznosítható anyagot nyer ki a vegyesen gyűjtött lakossági hulladékból. A könnyen szállítható, gyorsan szerelhető, moduláris felépítésű rendszer évente 80 ezer tonna vegyes hulladék válogatására alkalmas. A zalai megyeszékhelyről, valamint Zala északi és Vas megye déli részéről jelenleg évente mintegy 60 ezer tonnányi hulladék érkezik a lerakóba – tette még hozzá Kovács Tamás.

Forrás: MTI

Kép forrása: http://www.alternativenergia.hu/uj-tipusu-hulladekvalogato-berendezest-fejlesztenek-zalaegerszegen/78588

Kapcsolódó tartalmak

Hírek a nagyvilágból2021.11.03.

LIFE SAMFIX konferencia: 2021.november 5. 9:30-16:30, Olaszország

Hírek a nagyvilágból2017.08.25.

Szélsőséges időjárási események kezelése

Hírek a nagyvilágból2017.11.17.

A nemzeti parki védjegyes termékkör bővülése a gazdasági növekedést támogatja