Brit tudósok véletlenül (?) hozták létre a mutánsenzimet, mely feldolgozza a műanyagot. A felfedezés megoldást kínálhat a globális plasztikproblémára: túl sokat gyártunk, túl sok kerül lebonthatatlan hulladékként a környezetbe.

 Civilizációnk annyi műanyag eszközt, italos palackot és csomagolást termel, hogy a kidobott, szabadban összetöredezett darabjai óriási terhet jelentenek az ökoszisztémáknak. Az eldobott műanyag az utcai lefolyórendszerekből a folyókba kerülve az óceánokban végzi, ahol az áramlások miatt összesereglenek a mikroplasztik darabok, hatalmas, megyényi vagy országnyi méretű szemétszigeteket alkotva.

A műanyag nagyon ellenálló a környezeti hatásokkal szemben. Legfeljebb széttöredezik, de lebomlani nehezen tud, még a sós tengervízben is. Nem csoda, hogy a gazdasági szereplők nagy elánnal keresik a megoldásokat, melyekkel megoldható a világszintű probléma, legyen az újrahasznosítás, a bioplasztik új formáinak kikísérletezése (pl. hínárból), vagy olyan enzimek fejlesztése, melyek lebontanák a műanyagot.

 2016-ban Japánban arra lettek figyelmesek szakemberek, hogy egy szeméttelepen egy baktérium afféle evolúciós ugrást hajtott végre: alkalmazkodott a környezethez és elkezdte enni a műanyagot, vagyis szervezetében olyan enzimet termelt, ami alkalmas a plasztik lebontására.

Angol tudósok ezt az enzimet akarták megvizsgálni, amikor véletlenül létrehoztak egy olyan molekulát, ami még hatékonyabban dolgozza fel a PET-et (polietilén-tereftalát), amiből az italos palackok készülnek. Ennek a mutánsenzimnek napokba telik, hogy nekilásson a műanyag lebontásához, míg a természetben ez akár évszázadokba telhet.

Forrás: Klímablog.hu